Ranking 2020:
Bestseller!
image

Az izomtömeg növelő kiegészítők 2020-as ranglistája

2020-ban már nem jelentenek meglepetést az izomtömeg növelő kiegészítők. Ezeket már majdnem mindenki használja, úgy profik, mint amatőrök is. Mindannyian szeretnénk jó benyomást kelteni egy nagyszerű testtel. Azonban a hatékony és biztonságos kiegészítő megtalálása néha elég nehéz feladat.

Itt jól ismert brit vállalatok kiegészítőit találod. Ezek a vállalatok a különböző botrányok másik oldaláról ismertek. Mi a helyzet velük? Megéri-e használni őket vagy sem? Úgy döntöttünk, hogy ranglistát állítunk össze a legjobb termékekből, melyek a leggyakoribb feltételt teljesítik: biztonságosak az egészségre nézve.


Hogyan hoztuk létre a ranglistát?

Először is, az Angliában elérhető összes kiegészítő listáját állítottuk össze. Eléggé időigényes volt, de kifizetődött. Minden terméket, melyek potenciálisan veszélyeztethetik az egészséget, kiiktattunk. A következő lépés az összetevők összefoglalása volt – mennyiségük és koncentrációjuk. Mi több, a testépítő fórumokon lévő véleményeket is figyelembe vettük és ennek köszönhetően egyes kiegészítők nyertesek míg mások vesztesek voltak.

De ez nem minden. Az utolsó lépés ezen ranglista felépítésében, egy objektív, névtelen felmérés volt a szakemberek körében. Néhány tucat atléta vett részt összesen, akiknek köszönhetően a ranglista újra fogalmazódott.

Legvégül a három legjobb, törvényes terméket választottuk ki. Ezek mind természetes összetevőkön alapszanak. Mindegyikőjük biztonságos az egészségre nézve.


Mass Extreme
s s s s s
Hatások scale 10
A cselekvés sebessége scale 10
Izomfejlesztés scale 10
Biztonság scale 10
Ár scale 10
Értékelés 10
icon Megvizsgálták   
icon Beszerzési biztonság   
icon A használat biztonsága
Probolan 50
s s s s s
Hatások scale 9,9
A cselekvés sebessége scale 9,8
Izomfejlesztés scale 10
Biztonság scale 10
Ár scale 10
Értékelés 9,9
r image
Somatodrol
s s s s s
Hatások scale 9,6
A cselekvés sebessége scale 9,4
Izomfejlesztés scale 9,5
Biztonság scale 10
Ár scale 9,7
Értékelés 9,6
Az izomtömeg növelő kiegészítők 2020
image
image Mass Extreme

A Mass Extreme egy modern termék izomtömegre, de nem csak! A legjobb izomtömeg növelőt a széles hatóköre jellemzni. Mi több, Tomasz Kornalewski szerint (a klasszikus testépítés világbajnokságának többszörös díjazottja) ez az első számú kiegészítő az izomépítés szempontjából.

A Mass Extreme rendszeres használata lehetővé teszi, hogy gyorsan és látványosan izmot építs, hogy akár 96%-al növeld az izomtömeged, hogy akár 147%-al növeld az erőd és, hogy akár négyszeresére emeld az izmétlésszámokat.

A Mass Extreme a legkiválóbb minőségű természetes összetevőket tartalmazza. Olyan savakat tartalmaz, mint a: 4-amino-bután (GABA), D-aszpartikulát (DAA) és foszfatidsav (DA). Továbbá, 5-Dezoxi-Adenosylcobalamin, valamint görögszéna és maca gyökér kivonatokat.

Minden közül a legjobb dolog, hogy a Mass Extreme hatásai nem időre szólóak. Amint a kiegészítő fogyasztását megszakítod, az izmok nem kezdenek el sorvadni, mint egyéb kiegészítők esetében. Éppen ezért szeretik a világ minden tájáról ezt a formulát.

ELŐNYÖK
  • Segít gyorsan és látványosan izmot építeni [1][2][3]
  • Rengeteg energiát ad [5]
  • Sokkal intenzívebb edzéseket tesz lehetővé
  • Akár 96%-os izomtömegnövelést is lehetővé tesz [3]
  • Akár 147%-al is növeli az erőt [4]
  • Akár 30%-al is növeli az erőkifejtést [4]
  • Biztonságos az egészségre nézve
  • Szakemberek által ajánlott
  • Legalább két csomag vásárlása esetén vonzó kedvezmények érhetőek el
  • Külföldre is lehetséges a szállítás
MEGHATÁROZÁSOK
  • Nem szükséges


opinia
Greg, 36 éves
EGY VÉLEMÉNY:

A Mass Extreme az, amire szükségem volt. Leálltam a mindig új kiegészítők vásárlásával. Végre rátaláltam egy olyanra, mely előrébb visz a testépítői világomban. Azt gondoltam, hogy a lehetőségeim csúcspontja már régen volt és nem akartam illegális szereket használni, melyek gyakran mellékhatásokat produkálnak. Az interneten rátaláltam Tomasz Kornalewski véleményére és úgy döntöttem, hogy megnézem magamnak ezt a kiegészítőt. Rendkívül meg vagyok elégedve a teljesítménnyel. Sokkal több súlyt emelek és fiatalabbnak is érzem magam :) Először kicsit megijedtem az ár miatt, de ma már tudom, hogy megérte.

image Probolan 50

A Probolan 50 a rangsorunkban a másik étrend-kiegészítő, amely támogatja az izomtömeg építését. A termék fontos hormonok termeléséhez járul hozzá a férfi testben, felgyorsítva az izomépítés folyamatát.

A Probolan 50 különösen ajánlott, mivel a legjobb - a természetben jelen lévő összetevőket tartalmazza. Serkentik a szervezetet a komoly erőfeszítésre, az izomtömeg regenerálására és építésére. A termék rendszeres használata hamar meghozza az eredményeket. Érdemes megjegyezni, hogy még a termék hosszú távú használata sem vált ki káros hatásokat.

Hogyan működik a Probolan 50?

  • Hozzájárul a fontos férfi hormonok termeléséhez.
  • Növeli az erőt és az állóképességet.
  • Javítja a libidót és növeli a nemi vágyat.
  • Felgyorsítja a regenerálódási folyamatot az edzés után.
  • Csökkenti a fáradtságot és növeli az energiát.
  • A Probolan 50 étrend-kiegészítő több szinten is kifejti hatását. Sokoldalú hatása, pl. a hormontermelés serkentése és az energia növelése, nagyon megkönnyíti a zsírmentes izomtömeg építését.

    A Probolan 50 szisztematikus használata segít a zsírszövetet izomtömeggé átalakítani! Ennek eredményeképpen a hatása nagyon gyorsan észrevehető.

    A Somatodorol étrend-kiegészítő nagyon jó véleményeknek örvend mind az amatőr testépítők, mind a szakemberek körében.

    ELŐNYÖK
    • Izomtömeget növel [1]
    • Növeli az erőt [1]
    • Helyreállítja az izomsérüléseket intenzív edzések következtében
    • Újratölti a glikogén raktárakat
    • Segít a többszörös ismétlésszámok végrehajtásában
    • Növeli a növekedési hormon szintézisét
    • Serkenti a zsírégetést
    • Maximalizálja az anabolikus potenciált
    • Két ízben kapható
    • Legalább két csomag vásárlása esetén vonzó kedvezmények érhetőek el
    • Külföldre is lehetséges a szállítás
    MEGHATÁROZÁSOK
    • Nem szükséges


image
Bart, 24 éves
EGY VÉLEMÉNY:

Üdv, itt Bart. Azt mondhatod, hogy kezdő vagyok az edzőteremben, mert csak egy éve járok. Eleinte nem szedtem semmit, de kis idő elteltével kötelezővé vált, mert ezek nélkül nem sokra mész. A barátaimmal egyszerre kezdtünk el fogyasztók lenni és ők a ***-tól választottak proteint és kreatint. Viccelődtek velem, hogy én másik gyártót választottam, azonban inkább az árról volt szó. Azt hitték, hogy naiv vagyok és kidobom a pénzt az ablakon. Három hónap elteltével a Probolan 50 fogyasztásával, jobban nézek ki és több súlyt is nyomok ki, mint ők. Mindig ajánlom ezt a terméket mindenkinek. Már meg is győztem két kollégámat :)

image
image Somatodrol

A ranglistában szereplő utolsó kiegészítő a Somatodrol. Számos népszerű üzletben megtalálható és az elmúlt néhány évben népszerű kiegészítővé nőtte ki magát a testépítők köreiben. Maga Cristopher Piekarz (Aranyérmes a 2014-es PZKFiTS keretén belül, 90+-os kategóriában) nagyon hízelgően beszél a hatásairól.

A Somatodrol rendszeres használata lehetővé teszi, hogy hatékonyan építs izmot, hogy edzés után gyorsabban regenerálódjanak az izmot, hogy növeld az erőt és a libidót, valamint a növekedési hormon növeléséhez is hozzájárul, akár 30%-al. Továbbá, lehetővé teszi a tesztoszteron szint növelését, akár 30%-al.

Ez mind a tudományosan bizonyított természetes összetevőknek köszönhető. Ezek közé sorolható a guarana, arginin, B6 és B12 vitaminok, beta-alanin, cayenne paprika, niacin és cink.

ELŐNYÖK
  • Segít az izomtömeg építésében
  • Energiát ad
  • Növeli a tesztoszteron szintet
  • Megkönnyíti az izom regenerálódását
  • Megszünteti az izomgörcsöket és feszültséget
  • Megnöveli az erőt és libidót
  • Serkenti a növekedési hormon szintjét
  • Mellékhatásoktól mentes
MEGHATÁROZÁSOK
  • Nem szükséges


opinia
Camillo, 28 éves
EGY VÉLEMÉNY:

Megkíséreltem a Somatodrol terméket, mert elég jó véleményeket találtam róla és alternatívát kerestem az olcsó fehérjére. Csak placebo hatást értem el. Három hónap után úgy gondolom, hogy tudok véleményt írni róla. Szerintem inkább tesztoszteron erősítő mintsem testépítő kiegészítő. Természetesen észre vettem a változásokat az izomtömegemen, de nem annyira látványos. Azonban, mint tesztoszteron erősítő, nagyon jól végzi a dolgát, amit a növekedett szexuális étvágy igazol. A különbséget az edzőteremben érezni. Számomra az ára picit magas, de ami a legfontosabb dolog, hogy működik :D

* Az adminisztrátor kikapcsolta a hozzászólás írása lehetőséget. Hamarosan.

avatar
Patrick Novac
Még nem hallottam eddig a Mass Extreme termékekről. Éppen most rendeltem meg a Mass és Regeneration termékeket. Együtt olcsóbb volt. Ajánlom
Válasz Tetszik          19 perccel ezelőtt
avatar
Martin W
Megrendeltem a Mass Extreme terméket és csak remélni merem, hogy lesz valami fejlődés az edzőteremben.
Válasz Tetszik          egy órája
avatar
Paul77
Már nagyon régóta használom a Mass Extreme terméket és nem csodálkozom, hogy ma már egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Remélem ez a végét jelenti azoknak a szegény brit kiegészítőknek, melyek nem hatásosak. Érted mire gondolok…Ajánlom a Mass Extreme terméket
Válasz 5. Tetszik          3 órája
avatar
Greg Willow
A YouTube-on ismerkedtem meg a Mass Extreme termékkel. Rendkívüli formula mindenki számára. Használom és ajánlom
Válasz 2. Tetszik          5 órája
avatar
Camillo Berk
Kezdetben nagyon gyenge eredményeim voltak az edzőteremben. Átlagban véve, ahogyan már említettem, szárazon edzettem hat hónapig és csak ezután döntöttem úgy, hogy *** kiegészítőket szedek (moderátor által eltüntetve: nem szeretnénk antireklámot ezen az oldalon). Néhány baráom illegális cuccokhoz nyúlt és rá akartak engem is beszélni, de az nem az én világom. Ha segíteni akarsz magadon, csakis természetesen tedd. Először a Nutrigo Lab Burner mellett döntöttem, a gyorsabb zsírégetés miatt. Ezután a Mass Extreme termékbe fektettem bele. Végre elkezdtem izmot építeni, de ez nem minden. Ugyanakkor elkezdtem nehezebb súlyokat emelni és jobb lett az állóképességem. Nagyon ajánlom ezt a kiegészítőt ha természetese módon szeretnél izmot építeni.
Válasz 9. Tetszik          10 órája
avatar
Gr3mlin
A Mass Extreme egy bomba. Itt az ár tényleg egyenlő a minőséggel.
Válasz Tetszik          12 órája
avatar
Alex Receiver
Nem gondolom, hogy tényleg találok valami olyat, aminek valóban örülnék. Végre leálltam az olcsó termékekkel és organikus összetevőket választok. A különbség óriási.
Válasz Tetszik          Tegnap
avatar
Személyi edző
Személyi edzőként nem láttam ennyire jó természetes kiegészítőt, mint a mass extreme. 3 hónapja használom és a különbség tényleg észrevehető.
Válasz 2. Tetszik          Tegnap
avatar
James
A Mass Extreme ára kissé magas. Azonban még így is, a kollégáim és én úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a kockázatot. Munka után hetente háromszor megyünk edzőterembe. El kell, hogy ismernem, van különbség. Nem vagyok profi, de úgy érzem, hogy jobb vagyok. Elkezdtem többet emelni. Már fel is szedtem némi izmot. Meglátjuk két hónap múlva melyek lesznek a hatások, mert most még kevesebb, mint egy hónap van mögöttem :)
Válasz Tetszik          3 napja
avatar
Paul Bush
A Somatodrol több, mint egy potencia étrendkiegészítő ;)A mell után jó tetsztoszteron erősítő. A felesége is látja a különbséget ;)
Válasz 2. Tetszik          4 napja
avatar
Hubs
Úgy gondolom, hogy nincs jobb módja ennek, mint a mass extreme. Már számos kiegészítőt szedtem és egyikük sem vált be ennyire. Ajánlom.
Válasz Tetszik          2 hete
avatar
XXX
Nem lep meg a Mass Extreme első helye. Neme gy ismert vállalat, de akár lehetne is. Organikus összetevői vannak, melyek tényleg hatékonyak. Nem kell illegálisan tömködnöd magad...
Válasz 9. Tetszik          Egy hónapja